Kihívásként élni meg az életet

nov
7

 

Az ágyadban fekszel.Összegömbölyödve.Úgy érzed eljutottál a végpontra.Becsukod a szemed,összeszoritod a szád,fogaid és minden erődel arra koncentrálsz hogy most azonnal nyeljen el a föld,hogy eltünhess az örök értelem-és érzelemmentesség sötétségében.Ám az ágyad az istenért sem akar megnyílni.Nem mozdul.Negyedóra fohász után sem.Csalódottan konstatálod hogy még midnig itt vagy.Aktívan részt veszel ebben a kegyetlen játékban.

Mióta világrajöttél az a dolgod ,hogy átverekedd magad a buckákon,felkapaszkodj néha a 90fokos falakon mert a hullámvölgyekből kivezető út nem más mint egy kiképzőtábornak megfelelő akadálypálya.Eközben képesnek kell lenned önfeledten élvezni és értékelni mindent ami jó dolog.eltéve ha hajlandó vagy körülnézni.

Mindig vannak megoldhatatlannak tűnő,túlélhetetlennek látszó helyzetek,amikor a szemed előtt lebeg a GAME OVER.Két csoport lézetik.Két faj.Az egyik azokból áll akik tényleg feladják.Elengedni mindent,hagyni,hogy zuhanj a semmibe,nos ez a legkönnyebb.Menekülni minden olyan elől ami kicsit is megerőltető,vagy kellemetlen.Sokkal egyszerűbb meginnod 10 sört,tekerned egy spanglit és mélázgatni,milyen szerencsétlen is vagy,mintsem erőt venni a testeden,lelkeden, és gondolkodni,akár álmokat szőni.

Az embereknek a vérében van a mérhetetlen önsajnálat,a lelki igény a mártírságra és ha belegondolunk a legszimplább,ha áldozatként vergődsz saját kis életed drámájában és várod a jutalmat.Ha elmarad,meglepődsz.Erre mondják hűvösen talán hoyg egyéni szoc.problem.Bármennyire is fáj ez igy van.

Ha abba a csoportba tartozol akik nem adják fel egykönnyen,akkor is az ágyadban magzatpozicióban végzed.Csak más megoldást találsz hogy kilábalj a világvégéből.Nem tekersz cigit.Inkább bőgsz.Csendben vagy csapkodva,esetleg a mennyezetet bámulva.Aztán eltompult fejjel felállsz,magadhoz veszed a zenét,

vagy amid maradt és nekiindulsz.Hajtasz,fogalmad sincs merre,a szemed előtt filmként pereg le ami belülről miszlikekre tépked.Így megy ez amig nem tereli el a figyelmedet egy padka,egy fal.Alkotni akarsz.Az alkotási vágy adrenalint termel és már oda a szívfájdalomnak.Tulajdonképpen már érzed hoyg győztél.Rájösz hoyg akarsz érezni.Akarsz szeretni.Akarsz vágyakozni és álmodozni.Azt a mélypontot még nem találták fel ahonnan ne tudnál visszakúszni.Az emberben legalább akkora az élni vágyás ösztöne mint az önsajnálaté.Bármelyikbe tartozol kihívásként kell megélni a lejtőket.Az egész életet.

…tán csak a törődés fals varázsa hinni…

nov
7

Egy ember legmélyebb gondolatai,érzései:

,,Mit gondolnék a külvilágról?Nem tudom.Kit érdeklek?Nem tudom.Mi zajlik körülöttem?Nem tudom.Szeretem a szart ami megfolyt.Te hogy vagy vele?
Két énem van.És,hogy ki ismeri mind a kettőt?Én nem!Egy szar szóvicc. (név)vagyok.Ez néha megváltozik.Nem szeretek magammal lenni.Te kivel vagy?Ha valami történik én ott vagyok.Keverem a szart.Meg kéne ölni pár embert, hoyg megnyugodjak.
Te ismersz engem.Velem ki fog játszani?Egyedül vagyok!Hiányzik az életöröm.Nem érdekel semmi.Láttál valamit?Basszus nincs semminek se értelme.Mi a f*sznak vagyunk itt?Hol lehetnék ammerre boldog mindenki?De leszarom a külvilágot.Le kell szarnom mindent és mindenkit hogy boldog tudjak lenni.Te mit szeretnél tőlem?Hol van az a k***va nyugalom?Sok a rohadt kérdés.Érzed hogy nincs valami rendben?Hatalmas a káosz idebenn.Csak sírni,csak sírni,csak sírni és meghalni!Ennyi lenne az egész?
Szeretem a fájdalmat és élvezem az erőszakot.Betegesen perverz ez az egész itt legbelül.Te idióta!Megromlott tudattal mászkálok halott emberek között.Hiányzik valami, de még nem tudom,hogy hol keressem és hogy mi az?! Te velem vagy TUDOM!!!Ki kéne ereszteni mindent magamból.Még mindig fáj amiket tettem.Hatalmas fos van a nyakamban és hiába akartam lerázni az évek alatt.Mi lesz ha már nincs meg semmi?Mi lesz ha nem lesz senkim?Mi lesz ha elhagy mindenki?Mi lesz ha meghalok?”

,,

TÁN

tán csak a törődés fals varázsa
hinni: valakinek jó, ha vagy
tán csak azért van szükséged másra
hogy szerethetőnek tudd önmagad

tán rátalálni sosem akartál
az se bántott volna, ha nem leled
most, hogy könnyedén tiéd lehetne, tán
fontosabb az, hogy elveszítheted

így többé magadat nem kell okold
mert ezt a játszmát senki sem nyeri

tán az bánt, hogy igazán tiéd se volt
s mégis sikerült elveszíteni “

INGERALLERGIA

nov
7

Ingerérzékeny lettem.Álmodtam,pihentettem az agyamat.Kikapcsolt,nem volt hatással rá semmi,mindaddig míg fülembe nem hasított az ébresztő fars hangja ,mire szívem gyorsan kezdett verni a hirtelen ért zajtól.Próbálok kikászálódni az ágyamból.Első gondolatom,vajon mennyi az idő?Igazából bárhol meginformálódhatnám.A TV-n,a faliórán,a telefonomon,a számítógépen….Agyam elkalandozik ezen a kósza gondolat soron, hogy régen nem volt óra,mégis boldogan éltek az emberek.De a ,,szundi” opció újra kizökkent a félálmomból,emlékeztetve hogy elkezdődött egy újabb ingerekkel telezsúfolt nap.Az idő rabszolgái lettünk.S ez ellen hiába is próbálnál tenni,nem fogsz tudni.Kilépek az utcára.Elmerülök az embertengerben és rögtön egy nő jön odahozzám,hogy valami alapítványnak gyűjt.Közlöm vele hogy nincs időm sietek tovább,mert korbáccsal hajt az idő múlása.De a nő jön utánam szinte már esedezve magánszférámba belefúrva ellenszenves érthetetlen fejét.Gyorsan továbbhaladok de alig teszek pár métert villogó plakátokat váltják sorra a színesebbnél színesebb hírdetések.Azt hírdetve hoyg vedd meg amit éppen reklámoznak mert az jó neked.Mért döntik el helyettem?Újra arconcsap a valóság,mert akárhogyan is szeretnék gondolataimba merülni sosem hagynak.Szórólap osztogató fiúk-lányok.Nem akarod elvenni?Úgyis a kezedbe nyomva ráderőltetik a reklámot.A fejébe ordítanád hogy NEM KELL ,de akkor is mosolyog és odaadja.Megrázom a fejemet.Még csak reggel és már azt kívánom hoyg hazaérjek.Ledőljek az ágyba és csak nyugalom legyen és elaludjak.Ez egy ingerérzékeny nap.Nagyot sóhajtok.Oké.Belevágok a napba,tűrök addig míg haza nem érek.De már az autók,buszok,villamosok hangos zakkanása is idegesít.Aztán sorban állnak a kérdőív kitöltők,Greenpeace-esek,akik 5percet igérnek ,aztán ha leállsz félórát minimum ott tartanak..aztán megint reklámtáblák.Sok ez nekem.Sokk ez nekem.A mai napon.Máskor észre se vettem ezt a sok ingert.Nem figyeltem oda rá.A sok zajra.Nincs olyan terület ami ne szólna hozzám belefúrva önmagát akaratom ellenére az agyamba.

A kevesebb néha több.Néha jobb a csönd,jobb ha a természet vesz körül és nem a villogó zúgó zajos város.Néha jobb nem kommunikálni.Kimenni egy csendes helyre és egymás lélegzetét hallgatni,sóhajait.És mire észheztérsz az álmodozásodból már a körülötted hajlongó csövest látod.A nyomort látva elgondolkozok, de a tömeg kiránt érzelmi válságomból.Átzuhansz a nap nehezebb részén és hazaérve behuppansz a fotelba,ágyba.Vééégre otthon.Rádöbbensz.Ingerdzsungel tömörítve.A TV feszegeti az erkölcsi normák határait.Hírdeti hogy nem veszted el azt ami emberré tesz ha a villogó reklámszférába elmerülsz.Bámulod bambán.Semmi jóhír.Az embereket az rázza fel ha felhasogatott bűzlő emberi hullát látnak a híradóban.Mért ne lehetne a jót is hírdetni?Arra nem kiváncsiak az emberek?Túl megszokott?Nem lehet rajta napokig csámcsogni ,hátha akaratlanul is befolyásolja a napjainkat?Kattingatsz a csatornák közt.Szomjazva valami normális műsorra,de megakadsz a valóságshowban.Valóságshow…nincs az életünknek olyan szegmense,amely ne lenne nyilvános..Létezik olyan hogy magánszféra?Milyen valóságshowkat tudnak még kitalálni?Lassan még önmagunkat is a tvn nézzük?Már nem fogunk találkozni senkivel,mert a tvn követjük az életét?Vagy majd a neten rákeresek?!Van vége az ingerküszöbünknek egyáltalán?Lassan már mi magunk válunk ingerré.Szomorú de ez a jövő,csak sose feelejtsük el hogy emberek vagyunk.Ne hagyjuk az emberi értékeinket a múltban.Néha napján menj ki az erdőbe .Ő nem bánt,nem akar tőled semmit,nem kérdez,nem hírdet,békén hagy ,nincs véleménye rólad…Lélegezz és hallgasd a csönd hangját.

Függönybe szőtt illúzió

nov
7

Jeff Buckley-Hallelujah című száma lengi be az egész lakást.Csak egyet akartam.Állni ott.Az ablakban.Nézni kifele a függönyt félreseperve s látni ahogy közeledik.Hogy kullog ugyan,de valami megmagyarázhatatlan hangulat üll ki az arcára.Vágy a szerelem után.Talán.Vágy,hogy szerethessen valakit és törődhessen vele.Hogy valaki mindig átölelje ha kell,hogy valakinek a kezét foghassa,és nem csak azért mert ezt így ,,szokás“.Hanem hogy összetartozzon valakivel.Jelezze a világnak,hogy együtt ketten egyek.Izgatottan állni az ablakban,hogy közeledjen.Hogy kimehessek elé megölelhessem és hogy ne kelljen semmilyen szót mondanom ahhoz ,hogy tudja mit jelent nekemse tudta miért jön.De elindul.Majd lesz valahogy?Rosszullét kerülget.De ez nem mégsem az a fajta rossz.Talán az izgalom.Megjelenik és kétségbe esett arcán nem látok mást,mint félelmet.Mit mondjon?Most mi lesz?De én nem akarom hogy megszólaljon,csak maradjon csöndben nézzen rám pár pillanatig.Intsen a kezével ,hogy menjek utána és csak sétáljunk.Nem vágytam másra csak szavak nélküli érzelmekre.Vagy csak arra a pár perc csendre,amikor fekszünk egymás mellett csendben.És nem kell megszólalnia.A mozdulatai,a lélegzete mindent eláruljon.De állok én itt.Az ablakban.Függöny a helyén.Nézek körbe,nézek ki.Semmi.Pedig csak egyett akartam,állni ott az ablakban ,de a semmi helyett,az illúzió helyett azt látni hogy kullog felém.